2011.04.05.
21:25

Írta: petyafej

No. 11 - Waxwork

 

Az úgy volt, hogy Bangkokban elmentünk a helyi cápa campónába, ami szintén egy pláza alagsorában található, mint a kuala lumpuri és miután végeztünk vele, nagy sikoltozásra lettem figyelmes, amit pár iskoláslány csapott egy viaszfigura előtt, mert ugyanebben a plázában kapott helyet a bangkoki Madame Tussauds is.

 

Gondoltam csak megkérdezem, hogy kinek örülnek ennyire és ki is derült, hogy ez egy híres koreai színész. Mondjuk pontosan úgy nézett ki, mint egy koreai könyvelő, de lehet, hogy pont egy híres könyvelős filmben játszott vagy színészkedés mellett könyvel is vagy ázsiai szemmel Burapi is egy könyvelőnek tűnik.

 

Pillanatra elgondolkodtam rajta, hogy hátha a hat évest érdeklik a viaszfigurák, mert egyszer, még kisfaszkalap koromban én is voltam a londoniba, de csak egy figurára emlékszem, Hitlerére, mert ő volt az egyetlen, akit terráriumba zártak (gondolom nem akarták, hogy valami bohókás nácik szamárfüles fotókat készítsenek vele meg a satöbbi).

 

Sok értelmét nem látom ennek az örüljünk más emberek viaszszobrának című történetnek, de azért elolvastam a szórólapot, ami véglegesen meggyőzött arról, hogy tulajdonképpen nem éri meg a befektetést a hely. "Slam Dunk with Yao Ming! Pose for the Paparazzi with Pancake! Get in a movie scene with Ken Theeradej and Anne Thongprasom!" Na jó, volt még Dance with Michael Jackson is meg Dinner with George Clooney - ám ezek sem szerepelnek a legszebb álmaim között (a 6 éves meg szerencsére nem tud olvasni, mert a Jacko tánctól 10 korbáccsal sem tarthattam volna vissza, mert ugye "Ő már anya sajnos duplásan zombi.").

 

De közben belegondoltam, hogy milyen szép magyar Tussauds-t lehetne itt csinálni, a Story magazin állandó szereplőiből, például vacsora a szafaládéalakú trombitát (vagy trombita alakú szafaládét) tartó Lakodalmas Lajossal, de belőle például lehetne egy b-verzió is, amikor már ilyen elgyötörtebb és soványabb. Megjelenhetne a Norbi család, mint a szentendrei Beckhamék vagy Gregor Bernadett – meglepetés partnerrel, de valószínűleg végtelen a sor.

 

Mindenesetre érdekelne, hogy van-e, aki szereti ezt a műfajt és ha igen, akkor miért (megjegyzem a London Dungeont viszont imádom, alig várom, hogy megint eljussak oda, csak a 6 évesnek egyelőre nem akarok életre szóló traumát okozni).

9 komment

Címkék: ázsia úton

A bejegyzés trackback címe:

https://eszemtokja.blog.hu/api/trackback/id/tr762803099

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kicsimud · http://kicsisara2.blogspot.com/ 2011.04.05. 22:51:13

egyrészt muhaha (különösen a gregor b-s részen nevettem nagyot), másrészt én még sosem voltam viaszmúzeumban, mert elég uncsinak tünik, szóval értékes hozzászólást nem tudok írni, viszont a belinkelt Burapis megjegyzéshez üzenném mindenkinek, akit érdekel, hogy ugyan buraddo pittónak tényleg nem hívták, de karrierje elején még bred pittóként futott, és idővel ezzel a becézéssel kedveskedtek neki a japán rajongók.

petyafej 2011.04.05. 23:22:48

@kicsimud: Muddy, "Berni" onnan jött, hogy életemben másodszor tegnap gondoltam, hogy nem jó neki lenni. Először akkor gondoltam, amikor egyszer találkozni akartam egy fotós pajtásommal, aki éppen akkor bulvárban utazott, és azt mondta, hogy jó ráér, de éppen dolgozik, menjek oda. Na ez gyakorlatilag egy bokrot takart, ahonnan neki GB-re kellett leselkednie, kamerával a kezében, de végül is kellemes este volt, annak ellenére, hogy a paparazzózás alanya meglépett valamilyen fondorlatos módon. Tegnap meg szimplán csak bejött a közértbe, de látszott rajta, hogy nem jó neki lenni, úgyhogy majdnem megsajnáltam, de aztán nem, mert elvitte az utolsó kiflit.

petyafej 2011.04.05. 23:36:09

Ja! És nem értem, hogy Tokióban hogy-hogy nincsen telephelyük, rendkívül különös. További érdekesség, hogy tavaly szinte mindegyikben (van vagy 10, világszerte) raktak ki Lady Gagát (elképzelem az átkozódó waxost, aki valami kreatív munkára vágyott és ehelyett a 16. Gaga vádlit faragja éppen).
Illetve a londoniban jogosan "óvták" Hitlert, mert a berliniben letépte valaki a fejét a megnyitón, illetve: "Madame Tussauds is the focus of Steve Taylor's song "Meltdown (at Madame Tussauds)" in which the song talks about someone turning up the thermostat and causing the wax figures to melt".

Amúgy régebben talán volt értelme, mert ugye nem volt tévé, internet, story magazin. Majd pár évtized múlva, amikor mondjuk 5 másodperc alatt magból ki lehet növeszteni egy csokor tulipánt, nem fogjuk érteni, hogy mire kellett az a sok virágbolt.

kicsimud · http://kicsisara2.blogspot.com/ 2011.04.06. 22:45:39

@petyafej: termeszetesen van, egyenesen londoni viaszbol es stilszeruen egy masik europabol koppintott latvanyossagban nyertek elhelyezest: www.tokyotower.co.jp/english/03_foottown/shop/shop_32.html
szerintem az az ertelme, hogy mellejuk lehet allni es fenykepezkedni, ami egy fokkal erdekesebb, mint rafotoshoppolni magunkat az oscargala werkfotoira.

R. · http://macskanyelv.freeblog.hu 2011.04.07. 13:50:25

megjegyezném Gregor Bernihez még panoptikum meg bokor sem kell, csomószor ott szokott lenni a jáccón.

nyolc_mini_vese 2011.04.08. 08:39:08

@R.: A CsonkaBandi meg persze nem, pedig ő is ott lakik a sarkon :-) Egyébként sajnos azon a játszótéren iszonyú nagy a légszennyezettség, apukámék mérték. :-(

mariann49 2011.04.08. 19:11:30

Tobb, mint 2 evig minden reggel elmentem munkaba menet a Madamtussaud elott, mindig csodaltam a hosszu, varakozo sorokat:)
Nekem valahogy olyan ertelmetlen ez az egesz.
Igaz, mikor meg nem volt tv, lehetett benne valami.
De most mar van, mi visz ra embereket megis, hogy odacsoduljenek? Na,meg jo draga is.
Ja, A Dungeon az tokjo.
Szerintem elvezne a fiad, ezek a mai gyerekek nagyon verengzoek:)

petyafej 2011.04.08. 20:07:44

@mariann49: Pontosan, amikor Tussaud néni működött, akkor volt értelme. A 6 éves még félne azért a Dungeontól, lehet, hogy imádja a zombikat meg szeret vagánykodni, de azért belül még egy kis puhalelkű nyuszika, de ez így van jól + még nem árultam el neki, hogy az emberek bizony rútul megkínozták egymást a történelem során. Úgyhogy megyek is, mert már szólt, hogy "Anyácska, gyere szeretgetni." :-)

R. · http://macskanyelv.freeblog.hu 2011.04.12. 13:06:45

@nyolc_mini_vese: hát ha a játszón nem is, de séta közben csomószor találkoztam már a csonkabandival. (széééép fekete Alfája is van neki)
játszó sajnos tényleg elég szennyezett:( buszvégállomás nem tesz neki jót. azt nem értem, hogy a tabáni játszóra miért nem képesek a négy hintán meg a három rugóson kívül mást is tenni, az iszonyat jó kis hely.
süti beállítások módosítása