Az úgy volt, hogy Bangkokban elmentünk a helyi cápa campónába, ami szintén egy pláza alagsorában található, mint a kuala lumpuri és miután végeztünk vele, nagy sikoltozásra lettem figyelmes, amit pár iskoláslány csapott egy viaszfigura előtt, mert ugyanebben a plázában kapott helyet a bangkoki Madame Tussauds is.

Gondoltam csak megkérdezem, hogy kinek örülnek ennyire és ki is derült, hogy ez egy híres koreai színész. Mondjuk pontosan úgy nézett ki, mint egy koreai könyvelő, de lehet, hogy pont egy híres könyvelős filmben játszott vagy színészkedés mellett könyvel is vagy ázsiai szemmel Burapi is egy könyvelőnek tűnik.

Pillanatra elgondolkodtam rajta, hogy hátha a hat évest érdeklik a viaszfigurák, mert egyszer, még kisfaszkalap koromban én is voltam a londoniba, de csak egy figurára emlékszem, Hitlerére, mert ő volt az egyetlen, akit terráriumba zártak (gondolom nem akarták, hogy valami bohókás nácik szamárfüles fotókat készítsenek vele meg a satöbbi).

Sok értelmét nem látom ennek az örüljünk más emberek viaszszobrának című történetnek, de azért elolvastam a szórólapot, ami véglegesen meggyőzött arról, hogy tulajdonképpen nem éri meg a befektetést a hely. "Slam Dunk with Yao Ming! Pose for the Paparazzi with Pancake! Get in a movie scene with Ken Theeradej and Anne Thongprasom!" Na jó, volt még Dance with Michael Jackson is meg Dinner with George Clooney - ám ezek sem szerepelnek a legszebb álmaim között (a 6 éves meg szerencsére nem tud olvasni, mert a Jacko tánctól 10 korbáccsal sem tarthattam volna vissza, mert ugye "Ő már anya sajnos duplásan zombi.").

De közben belegondoltam, hogy milyen szép magyar Tussauds-t lehetne itt csinálni, a Story magazin állandó szereplőiből, például vacsora a szafaládéalakú trombitát (vagy trombita alakú szafaládét) tartó Lakodalmas Lajossal, de belőle például lehetne egy b-verzió is, amikor már ilyen elgyötörtebb és soványabb. Megjelenhetne a Norbi család, mint a szentendrei Beckhamék vagy Gregor Bernadett – meglepetés partnerrel, de valószínűleg végtelen a sor.

Mindenesetre érdekelne, hogy van-e, aki szereti ezt a műfajt és ha igen, akkor miért (megjegyzem a London Dungeont viszont imádom, alig várom, hogy megint eljussak oda, csak a 6 évesnek egyelőre nem akarok életre szóló traumát okozni).