Amikor először Kuala Lumpurban jártam, a gépünk este 11-kor szállt le. Ebben persze még semmi rendkívüli nem lett volna, ha nem december 31-én történik a dolog. Végül sikerült taxit fognunk, de két perccel később az indai úr közölte velünk, hogy már pedig ő most megnézi a tűzijátékot a Petronásnál. És úgyis tett. Majd visszaszállt az autóba és további két perccel később kirakott minket az autóból, hogy igazából fogalma sincs, hogy hol van az az utca, amit keresünk. Szerencsére az éjjel-nappaliban eggyel tájékozottabbak voltak a srácok, ezért hajnali egykor már egy hosztel tetején pattintottuk a söröket, miután sikerült 3 csótány kíváncsi tekintete mellett lezuhanyozni.
Ehhez képest most, négy évvel később, sokkal egyszerűbb dolgom volt, leszámítva, hogy majdnem megfulladtam a párás meleg és a rám nehezedő harminc kilónyi cucc miatt és a gyerek, ahelyett, hogy tűrt volna, ellentmondást nem tűrő hangon közölte, hogy már pedig pocika most éhes, úgyhogy pocika enni fog. Végül valami rántott csirkeaprólékra szert tettünk egy gyorsbüfében, majd szerencsésen eljutottunk a busszal Chinatownba (amúgy nem drága a taxi, csak a reptérről befelé jövet, kicsit megijedtem, mert egy 155 ringites árral találtam szembe magam, ami azért mégis csak 10 rugó, de végül a buszt megúsztuk 16-ból).
A foglalt szállást ott volt tőle 2 perc sétára és amikor megérkeztünk, tudtam, hogy végre "itthon" vagyok, mert kicsit kikészített a 2x1 éjszaka a dél-thaiföldi hotelekben. Ez viszont egy igazán vagány hosztel, Step Inn Guesthouse a neve, ha valaki erre készül és nem zavarja a zaj, illetve a lepukkantság, de én pont ezt szeretem. Ráadásul az összes itt dolgozó állati jófej és kedves, nagyon jól beszélnek angolul és nekem ez már bőven elég a határtalan boldogsághoz.
Korábban megfordult a fejemben, hogy tényleg lehet, hogy elmebeteg vagyok, hogy ennyit mászkálok egy gyerekkel, de ma végigjártuk a madár-, a lepke- és az orchideaparkot, pazar volt és arra jöttünk haza, hogy a mellettünk levő hindu templomban elkezdődött a vasárnapi mozgolódás, minden tele volt virággal, vidám zene szólt és az öreg hinduk boldogan mosogatták a lábukat. Persze nekik könnyű, bemennek a templomba és nem egy csapat áporodott vénasszony hozsannázása várja őket meg egy anorexiás pasi egy kereszten, hanem táncoló elefántos szobrok, tiszta Disneyland.
Közben otthon meg szegény öcsémmel House-t játszanak, de az orvosomat és a gyógyszerészemet persze hiába faggattam, csak annyit árultak el, hogy nem árt az óvatosság. :-/
