2011.03.20.
16:26

Írta: petyafej

No. 3. - Singapore is a fine country

Eddig bírtam a freeblogot, egyszerűen nem leletem, hogy hogyan lehet a kommentálást engedélyezni és túl öreg vagyok már az ilyen izgalmakhoz.

Közben sajnos ott kellett hagynunk Lumpit, bár majdnem nem sikerült, mert a legnagyobb "rileksz, rileksz" munkásember a hosztelben elfelejtett taxit hívni reggelre, de aztán ugrasztottak valami ismerőst, aki végigvágtázta velünk az utat a lepukkant taxijával, többször majdnem szóltam neki, hogy azért egy közúti balesetet nem ér meg a dolog - főleg neki nem. Végül időben és épségben kiértünk és elutaztunk Szingapúrba, amely programot csak és kizárólag a gyerek szórakoztatása végett iktattam be, mert amúgy igen drága mulatság a többi környező országhoz képest. Szállást is inkább Geylangban foglaltam, engem aztán igazán nem zavar, hogy alulöltözött hölgyek ténferegnek az utcán és nincsen gyorsétterem, csak helyi kajálda - amúgy sem terveztem, hogy hajnalig az utcán dorbézolunk, a gyerekre meg kedvesen mosolyogtak a ledér hölgyek is. A hotelen persze látszott, hogy leginkább a pár órára szokták kivenni a szobákat, de végül is korosodó nőként én is a kis kitartottamat vittem magammal, csak este nem kászinóba vittem, hanem az éjszakai állatkertbe, de legalább élvezte.

Közben megtanultunk közlekedni is egy kedves indiai származású metrós bácsi segítségével (azért nem annyira könnyű: automata, állomást kiválasztani, pénzt bedobni, műanyagkártyát elvenni, majd a célállomás elérése után újra az automatához, hogy az ember visszakapjon egy dollárt a kártyáért).

A metrón egyébként ezerrel megy a légkondi, gyakorlatilag fáztunk, pedig odakint 35 fok volt, de ez már csak ilyen helyi szeszély, szerintem pár év és valahogy lefedik az egész országot, hogy 20 fok legyen mindig. Utána kaptunk egy kis leckét buszozásból is, egyrészt a végállomásokat plázák belseje rejti, ahol szépen fel van festve és korláttal ellátva minden busznak a megállója (teljesen korrekt megoldás egyébként, de ennek ellenére a szingapúriak legalább olyan profik tahó tülekedésben mint a magyarok). A buszon a sofőrnek a kis dobozába be kell ejteni a pontos összeget és már utazhat is az ember.

Szingapúrban egyébként az a jó, hogy nem feltétlenül nézik a magunkfajtát turistának, annyi náció él ott, úgyhogy amíg a buszra várakoztunk egy helyi nyanya rögtön le is csapott Rudikára, azt firtatván, hogy hova jár iskolába, de aztán kimagyaráztam a dolgot. Angolul egyébként mindenki beszél, elvileg, de legalábbis minden elsősorban angolul van kiírva, hiszen az a hivatalos nyelv. Ami hasznos, mert legalább minden tiltást elolvashatnak a külföldiek is, tiltásokból pedig akad bőven. Nyilván azt mindenki tudja, hogy rágót árulni (de lehet, hogy rágózni is - ez esetben örülök, hogy nem végeztek ki) szigorúan tilos és hosszú lista van arról, hogy milyen (sanyarú) körülmények között lehet cigarettázni (mondjuk nem tudom, hogy mennyire durva az ellenőrzés vagy ki bírságol meg érte, de Geylangban egyértelműen szartak rá a helyiek).  Ráadásul egyáltalán nem ciciznek, ha közlekedési eszközön eszel vagy iszol, akkor rögtön 75e forintra basznak meg (ha meg valami gyúlékony szart szállítasz, akkor 750e-re). Végül megnéztük még a madárparkot itt is, mert nem akartam egy 120 centis emberrel vitatkozni a Universal Studiosban, hogy miért nem ülhet fel valamelyik vacakra, ráadásul pont iskolaszünet volt és akkor állítólag a helyi gyerekek ellepik a létesítményt, úgyhogy ez tényleg elég volt ahhoz, hogy megfutamodjak. Majd legközelebb.

Aztán pedig fogtuk magunkat, otthagytuk Szingapúrt, hogy orvul tovább utazhassunk Balira, de erről majd a folytatásban.

4 komment

Címkék: ázsia úton

A bejegyzés trackback címe:

https://eszemtokja.blog.hu/api/trackback/id/tr732756202

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kicsimud · http://kicsisara2.blogspot.com/ 2011.03.20. 16:52:20

örömmel tölt el,hogy első vagyok a kommentelők sorában. szóval igen, szingiben az elektromos energia 98%-át fordítják légkondira. de viccet félretéve, rágózni szabad, csak az eldobást szankcionálják, azt viszont rögtön 5000 S$-ra.

petyafej 2011.03.20. 16:57:48

@kicsimud: jaj, meg vagyok tisztelve :-) amúgy tényleg nem értem ezt a légkondi mániát, hacsak azért nem csinálják, mert így legalább talpig dzsínszben vonulhatnak. de ismersz olyat, akit valaha valamiért megbüntettek Szingapúrban? majd feltúrom a netet is ezért. + volt valami olyan is, hogy nem léphetnek be olyan férfiak, akiknek a gallérja alá ér a hajuk - vagy ezt csak álmodtam?

kicsimud · http://kicsisara2.blogspot.com/ 2011.03.20. 17:24:54

a rágóbűnözést összefoglaló weboldal alapján igen (és ezzel egyben korrigálom is az előző kommentben tévesen megadott összeget (de amikor egyszer megnéztem, akkor tényleg ennyi volt, bár lehet, hogy köpéssel halmazatban):

In terms of Singaporean law, the ban on chewing gum in Singapore can be considered an extension of the littering law. Therefore, the act of chewing gum in Singapore is associated with similar penalties to those imposed for littering. The littering law requires a fine of $500 to $1,000 US Dollars (USD) for first time offenders. Repeat offenders may be fined up to $2,000 USD and assigned a Corrective Work Order (CWO).

When serving a CWO for violating littering laws, offenders are made to clean public spaces, often while wearing a bright colored jacket. The media may also be invited to cover the event, increasing the severity of the penalty though additional public shame. The CWO as a penalty for chewing gum in Singapore was reportedly implemented in November of 1992.
In March of 2004, following the United States – Singapore Free Trade Agreement (USSFTA), Singaporean laws banning chewing gum were revised. The ban was lifted, only partially, to allow the sale of chewing gum considered to have health benefits. This includes products such as dental-health gum, and nicotine gum to assist people who want to quit smoking.

These chewing gums can only be sold in pharmacies, and consumers must provide name and ID. Pharmacists who sell the gum without collecting the required information can be fined up to $2,940 USD and jailed for two years. The penalties for violating restrictions on chewing gum in Singapore, such as fines, Corrective Work Orders, and jail time, are often considered severe by outsiders. Similar fineable activities include spitting in public and not flushing public toilets.

petyafej 2011.03.21. 15:15:25

Egyébként én nem vagyok ellenére az ilyesfajta szigornak, különösen Magyarországon nem ártana némely tételt bevezetni, bár nem feltétlenül a rágósat, de mondjuk a szemetelés 50e forintot én megszavaznám, simán. De ez a rágó azért necces, mert mondjuk mi van, ha az embernek büdös a szája...