Eddig bírtam a freeblogot, egyszerűen nem leletem, hogy hogyan lehet a kommentálást engedélyezni és túl öreg vagyok már az ilyen izgalmakhoz.
Közben sajnos ott kellett hagynunk Lumpit, bár majdnem nem sikerült, mert a legnagyobb "rileksz, rileksz" munkásember a hosztelben elfelejtett taxit hívni reggelre, de aztán ugrasztottak valami ismerőst, aki végigvágtázta velünk az utat a lepukkant taxijával, többször majdnem szóltam neki, hogy azért egy közúti balesetet nem ér meg a dolog - főleg neki nem. Végül időben és épségben kiértünk és elutaztunk Szingapúrba, amely programot csak és kizárólag a gyerek szórakoztatása végett iktattam be, mert amúgy igen drága mulatság a többi környező országhoz képest. Szállást is inkább Geylangban foglaltam, engem aztán igazán nem zavar, hogy alulöltözött hölgyek ténferegnek az utcán és nincsen gyorsétterem, csak helyi kajálda - amúgy sem terveztem, hogy hajnalig az utcán dorbézolunk, a gyerekre meg kedvesen mosolyogtak a ledér hölgyek is. A hotelen persze látszott, hogy leginkább a pár órára szokták kivenni a szobákat, de végül is korosodó nőként én is a kis kitartottamat vittem magammal, csak este nem kászinóba vittem, hanem az éjszakai állatkertbe, de legalább élvezte.
Közben megtanultunk közlekedni is egy kedves indiai származású metrós bácsi segítségével (azért nem annyira könnyű: automata, állomást kiválasztani, pénzt bedobni, műanyagkártyát elvenni, majd a célállomás elérése után újra az automatához, hogy az ember visszakapjon egy dollárt a kártyáért).
A metrón egyébként ezerrel megy a légkondi, gyakorlatilag fáztunk, pedig odakint 35 fok volt, de ez már csak ilyen helyi szeszély, szerintem pár év és valahogy lefedik az egész országot, hogy 20 fok legyen mindig. Utána kaptunk egy kis leckét buszozásból is, egyrészt a végállomásokat plázák belseje rejti, ahol szépen fel van festve és korláttal ellátva minden busznak a megállója (teljesen korrekt megoldás egyébként, de ennek ellenére a szingapúriak legalább olyan profik tahó tülekedésben mint a magyarok). A buszon a sofőrnek a kis dobozába be kell ejteni a pontos összeget és már utazhat is az ember.
Szingapúrban egyébként az a jó, hogy nem feltétlenül nézik a magunkfajtát turistának, annyi náció él ott, úgyhogy amíg a buszra várakoztunk egy helyi nyanya rögtön le is csapott Rudikára, azt firtatván, hogy hova jár iskolába, de aztán kimagyaráztam a dolgot. Angolul egyébként mindenki beszél, elvileg, de legalábbis minden elsősorban angolul van kiírva, hiszen az a hivatalos nyelv. Ami hasznos, mert legalább minden tiltást elolvashatnak a külföldiek is, tiltásokból pedig akad bőven. Nyilván azt mindenki tudja, hogy rágót árulni (de lehet, hogy rágózni is - ez esetben örülök, hogy nem végeztek ki) szigorúan tilos és hosszú lista van arról, hogy milyen (sanyarú) körülmények között lehet cigarettázni (mondjuk nem tudom, hogy mennyire durva az ellenőrzés vagy ki bírságol meg érte, de Geylangban egyértelműen szartak rá a helyiek). Ráadásul egyáltalán nem ciciznek, ha közlekedési eszközön eszel vagy iszol, akkor rögtön 75e forintra basznak meg (ha meg valami gyúlékony szart szállítasz, akkor 750e-re). Végül megnéztük még a madárparkot itt is, mert nem akartam egy 120 centis emberrel vitatkozni a Universal Studiosban, hogy miért nem ülhet fel valamelyik vacakra, ráadásul pont iskolaszünet volt és akkor állítólag a helyi gyerekek ellepik a létesítményt, úgyhogy ez tényleg elég volt ahhoz, hogy megfutamodjak. Majd legközelebb.
Aztán pedig fogtuk magunkat, otthagytuk Szingapúrt, hogy orvul tovább utazhassunk Balira, de erről majd a folytatásban.